A vállalkozást 1993-ben alapítottam, egyéni vállalkozásként, miután a Hőgyészi állami Gazdaság asztalosüzemében üzemvezetőként eltöltött 25 év után, a rendszerváltást követően saját erőmre támaszkodva akartam függetlenné válni. A korábbi hobbimûhelyemben összegyûjtött gépeimre és szerszámaimra alapozva, könnyen megtaláltam a helyemet. Az induláskori szerényebb géppark miatt a kezdetekben főként antik bútorok felújítását végeztem, majd csomoros nyár pincebútorok gyártásával, valamint különféle faipari szerelési munkákkal foglalkoztam.

Az 1995 évben megindultak az állami támogatásokra alapozott állattartó épület felújítások, melyben komoly részt vállaltam. Ennek következtében az emelkedő létszám és árbevétel komolyabb fejlesztéseket is lehetővé tett. Ezen projektek 1999-ben túlnyomórészt befejeződtek, és ekkor kezdtem a fadobozgyártást, mely szerencsére dinamikusan növekszik, és hosszú távú piacot jelent. Az intenzív reklámnak köszönhetően a legtöbb minőségi bort forgalmazó cég ismeri a vállalkozást. 2002-ben új mûhelyben költöztünk, melyet azóta mind technológiában, mind területben folyamatosan fejlesztünk. Azóta a borosdobozok mellett gyártunk többféle egyéb dobozt is, például pálinkás, sajtos, bejglis, tortás, teásdobozokat, valamint különböző hobbykellékeket.

Jelenleg hét asztalossal gyártjuk a dobozokat, de karácsony előtt természetesen a megnövekedett igények miatt bővíteni szoktuk a létszámot, hogy minden megrendelést kielégíthessünk. A Gazdasági Minisztérium támogatásával készült új honlapunkon reméljük, minden, az Ön számára lényeges információt megtalál.

Szeretettel várjuk bemutatótermünkben!

Kling József

Látogatók száma: 561561